Mindig azt hittem, hogy term�szetes dolog, hogy az embert (ember l�ny�t) olykor maga al� temeti az �let. Hosszabb vagy r�videbb id�re, de olyankor musz�j gy�szolni, b�natoskodni, f�jdalmas melank�li�t �rezni, szidni a sorsot, haragudni a vil�gra, magunkra, a p�runkra, ami�rt a dolgok �gy vannak, ahogy... �s �rl�dve d�h�ngeni, hogy nem valahol m�shol �l�nk, nem valahogy m�shogy. Term�szetesnek hittem azt is, hogy az ilyen depi-rohamok viszonylag gyorsan magukt�l elm�lnak, j�n egy m�sik feladat, ami �tlend�t, vagy kibillent, vagy mittudom�n.

De vajon van-e valaki a vil�gon (�n tudom, hogy van - legal�bb egy), aki tudja, mit�l lesz az embernek egyszerre vir�gos j�kedve, l�tsz�lag ok n�lk�l mit�l lesz minden ragyog�an, t�nd�kl�en sz�p? A tegnapi s�ros, poros utca h�zai mit�l lesznek frissen m�zolt palot�k, mit�l ragyog fel a templomtorony, amire m�r �vek �ta f�l se n�zt�nk? Honnan j�n a mosoly? Honnan j�n az �r�m? Milyen magr�l cs�r�zik, bokrosodik, tereb�lyesedik a boldogs�g?